Idegen tollak bejegyzései 
DOUGLAS ADAMS: GALAXIS ÚTIKALAUZ STOPPOSOKNAK/4.
Álmában, késő éjszaka az East Side-on sétált a folyó mellett, amit olyan mérhetetlenül beszennyeztek, hogy az új életformák spontán kiemelkedtek belőle és jólétet követeltek, meg szavazati jogokat.
Az egyike ezeknek tovaúszott, integetve.
Ford visszaintegetett.
A dolog a parthoz csapódott, és felküzdötte magát a partra.
- Hi - mondta. - Éppen most teremtettek meg. Teljesen új vagyok az Univerzumnak, minden tekintetben. Van valami, amit el tudsz nekem mondani?
- Phűű - mondta Ford egy kissé meghökkenten - azt hiszem, el tudom mondani, hogy hol találod a jobb bárokat.
- Mi van a szerelemmel és a boldogsággal? Úgy érzem, hogy a mélységnek szüksége van ilyen dolgokra - mondta. - Van itt valahol mélységmérő?
- Valami ilyet a Hetedik Sugárúton találsz. - mondta Ford
- Ösztönösen úgy érzem - mondta a teremtmény sietve -, hogy tetszem neked. Ugye?
- Bájos vagy.
- Ó, nincs értelme hogy kertelj... igazán.
Az összes dolog a környéken óóó-zott, cuppogott meg bugyborékolt. Egy közeli wino érdeklődve figyelt.
- Nekem? - kérdezte Ford. - Nem. De figyelj - tette hozzá egy pillanat múlva -, a legtöbb ember boldogul valahogy, tudod hogy van ez. Van hozzád hasonló odalenn?
- Nézz már meg, öcsi - mondta a teremtmény. - Amint mondtam, totál új vagyok itt. Az élet teljesen furcsa a számomra. Milyen az élet?
Ez olyan valami volt, amiről Ford szakértően tudott beszélni.
- Az élet - mondta - olyan, mint egy grapefruit.
- Ej, és miért?
- Nos, olyan narancssárgás-féle, és gödröcskés a külseje, nedves és tintahalszerű a közepe. És belül magok is vannak. Ja, és van olyan ember, aki felet megeszik reggelire.
Sok minden van, amit sajnálok az életemben. Többek között most már ez a könyv is a listán van napok óta. Sajnálom, hogy vége, hogy nincs tovább, sajnálom, hogy nem örök ez sem, akár a boldogság, a szerelem, az élet. Vagy egy grapefruit.
3,14
Ami a fedélzetet illeti, az csak arra volt elegendő, hogy keresztbe tett lábbal üljek rajta, vagy lefeküdjek születés előtti magzati helyzetben. De nem akarok panaszkodni. Állta a tengert, és meg fog óvni Richard Parkertól. (Yann Martell)
Richard Parker egy bengáli királytigris. A tenger a tenger. Én én vagyok. A fedélzetet én építettem, hogy átkelhessek rajta a tengeren, anélkül, hogy végezzen velem a saját félelmem egy tigris bőrébe bújva.
(A könyvet a szemem sarkából pillantottam meg. A szoba sarkában állt egy düledező polcon, amin a nagyanyám a varrós dobozait tartotta. Kinek mi. Kinek mi a tenger, a fedélzet, s a félelem. Ugyanaz minden, csak épp a neve és a formája más. A cselekmény kötelező ezekkel a meghatározott elemekkel. Úton kell lenni.)
DOUGLAS ADAMS: GALAXIS ÚTIKALAUZ STOPPOSOKNAK/3.
- Az az igazság - folytatta olyan hangon, amely elárulta, milyen nehezére esik uralkodni magán -, az az igazság, hogy pillanatnyilag külön élünk a szó jogi értelmében. Attól tartok, hogy a válás elkerülhetetlen lesz.
A hang ismét elhallgatott. Zaphodnak fogalma sem volt róla, hogy mit is mondjon. Bizonytalanul motyogott magában.
- Azt hiszem, nem igazán illettünk össze - folytatta Gargravarr nagy sokára. - Valahogy sose volt kedvünk ugyanazt csinálni. Folyton a szex és a horgászás körül ment a vita. Végül megpróbáltuk kombinálni a kettőt, de ez - elképzelheti! - katasztrófához vezetett. Most pedig egyszerűen kizárt. Látni sem akar többé...
Újabb tragikus szünet következett. A szél süvítve korbácsolta a síkságot.
- Azt mondja, hogy hálás lenne, ha nem háborgatnám többé, mire én rámutattam, hogy persze, mert mindig a háláson jár az esze, és ezért tagadja meg a jogot tőlem, hogy legalább hálni járjak beléje. Mire ő azt mondta, hogy pont az ilyen okostojáskodástól van tele a hócipője, és ennyiben maradtunk. Valószínűleg ragaszkodni fog a nevem használatához.
- Csakugyan? - kérdezte Zaphod ernyedten. - És az micsoda?
- Farkatar - mondta a hang. - A teljes nevem Farkatar Gargravarr. Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz. Nem gondolja?
DOUGLAS ADAMS: GALAXIS ÚTIKALAUZ STOPPOSOKNAK/2.
- Oszd meg és élvezd! - ismételte meg a masina, és kiadott még egy pohárral.
Ez az "Oszd meg és élvezd!" volt az üzleti jelmondata a fergetegesen sikeres Szíriusz Kibernetikai Társaság Panaszirodának, amely ma már teljesen beborítja három közepes méretű bolygó jelentősebb szárazföldi területeit, s amely az egyetlen olyan részlegét képezi a Társaságnak, amely rendszeres profitot hozott az utóbbi években. A jelmondat hárommérföldes, kivilágított betűi az Eadraxon állnak, pontosabban csak álltak, a Panasziroda űrrepülőtere közelében. Sajnálatos módon akkora volt a felirat súlya, hogy nem sokkal felállítása után beroppant a talaj a betűk alatt, s csaknem fele hosszukban rádőltek az irodaépületekre, melyekben számos tehetséges fiatal - immár néhai - panaszbonyolító serénykedett.
Ma már csupán a felső vége látszik a betűknek, s ezekből az alábbi szöveg olvasható ki a helyi nyelven: "Eridj, és dugd az orrod egy disznóba!" A feliratot mostanában kizárólag jeles ünnepek alkalmából világítják ki.
És persze, persze, megosztok én is, ergo én sem vagyok különb. Ha nem is facebook-om van, de van egy blogom. Van egy blogom, ahová leírom a gondolataim, s aztán világgá repítem őket. Most nem is tudom, szégyelljem-e magam mindezért, vagy próbáljak meg hinni benne, hogy nem a lájkolás keltette hullámok azok, amin haladok, hanem a szellem, a lélek gyönyörűsége. Mindenesetre ma kivilágítom a blogom. Jeles ünnep van, boldog vagyok. Elégedett, s ha egy kicsivel többem lenne, nem mondom elférne az is, de ez nem mohóság, csupán annyi, amit mások nyitottságnak hívnának.
A könyv egyébként megint csak kurfli az életemben. Valaki olyan hívta fel rá a figyelmem, akit nem sokra becsülök. A könyvtárban nem volt meg, mikorra másodszorra egy másik könyvtárból szerettem volna kivenni, akkor a Nagy fogta le a kezem, ne. Hogy Neki megvan. Heteket vártam rá, hogy elhozza, s most itt a könyv, a könyv, amit az az ember vett meg, akivel húsz évet éltem együtt, akivel van két közös gyerekünk, s akivel nincs mit mondanunk többé egymásnak.
A könyv jó, olyan jó, hogy képes vagyok magamnak megbocsátani húsz évet. Ha meg ez a legnehezebb húsz megbocsátható, oldódjon a többi is. Menjen, amerre lát.
DOUGLAS ADAMS: GALAXIS ÚTIKALAUZ STOPPOSOKNAK/1.
- Nincs fény - mondta Arthur. - Sötét van, nincs fény.
Ez Ford szerint egyike volt a legérthetetlenebb emberi dolgoknak: az a szokás, hogy a legnyilvánvalóbb dolgokat leszögezik és ismételgetik, például: " Szép napunk van ", vagy " Maga nagyon magas ", vagy " Ó, kedvesem, harminc láb mélyre zuhantál, jól vagy? " A jelenség magyarázatára Ford kidolgozott egy elméletet. Eszerint az emberi lények szája összenő, ha nem járatják. Néhány hónapi megfigyelés és megfontolás eredményeképp elvetette ezt az elméletet, és újabbal állt elő. Eszerint ha az emberek nem járatják a szájukat, akkor az agyuk kezd dolgozni. Később elvetette ezt az elméletet is a benne rejlő rosszindulatú cinizmus miatt, és úgy döntött, hogy alapvetően kedveli az emberi lényeket. Továbbra is borzasztóan zavarta viszont azoknak a dolgoknak a rettentően nagy száma, amelyekről az embereknek fogalmuk se volt.
- Úgy van -egyezett bele. - Nincs fény. - Megkínálta Arthurt néhány szem mogyoróval. - Hogy érzed magad?
- Mint a rosszul fizető vállalat - mondta Arthur. - Egyes részeim folyton kilépnek tőlem.
BERTOLT BRECHT: A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR
Én azt mondom, hogy nem lehet ott élni. Még a reggel szagát sem érezni reggelente.
1973 - PETER SHAFFER: EQUUS
HESTHER Az apja nem engedte tévét nézni?
DYSART Az.
ALAN A tévé halálos méreg.
HESTHER Ugyan!
Frank föláll, s előrejön a kör elejére. Ötvenes férfi
FRANK (Allannek) Lehet, hogy nem veszed észre, de az megöli a szellemet, ha ugyan érted, mit mondok.
Dora utánajön. Ő is középkorú
DORA Ez azért némi túlzás, drágám, nem gondolod?
FRANK Ha eleget ülsz előtte, meg is butulsz egy életre tőle, akár az emberek java része. (Allannek) A lényeg az, hogy szélhámosság. A látszat az, hogy ad valamit, pedig valójában elvesz. Minden perc, amit előtte töltesz, elvesz valamit az életedből és az akaraterődből. Tudatos szélhámosság, érted?
Allan a földön ülve megvonja a vállát
Nem akarok játékrontó lenni, öregem, de az olvasást semmi sem pótolja. Nem szeretsz olvasni? Mi bajod a könyvekkel?
ALAN Nekem semmi.
FRANK Tudod, magadban most azt gondolod,, hogy ne üssem bele az orrom a más dolgába, de ez tulajdonképpen az én dolgom... Kész gyalázat, ha az ember belegondol. Te, a nyomdász gyereke, soha a kezedbe nem vennél egy könyvet! Ha mindenki olyan lenne, mint te, elveszteném a kenyeremet, ha ugyan érted, mire gondolok.
DORA Akárhogy is, Frank, változnak az idők.
FRANK (Megfontoltan) Változnak, Dora, ha az ember hagyja, hogy változzanak. Nagyon kérlek, holnap reggel vidd vissza a készüléket!
ALAN (fölkiált) Ne!
DORA Frank, ezt ne!
FRANK Sajnálom, Dora, de ezt a tárgyat nem tűröm tovább a házban. Én a kezdet kezdetén megmondtam, hogy nem kell.
DORA De drágám, manapság mindenki nézi a televíziót!
FRANK Igen, és mit látnak? Értelmetlen erőszakot! Értelmetlen vicceket! És egy röhögő hülye ötpercenként megpróbál a nyakukba varrni valamit, amire semmi szükségük, csak hogy így tartsák életben a gazdasági rendszert.
---
Később Dora, az anya, lemond a fiáról, mert belé költözött a "Gonosz. A Gonosz létezik." Dysart, az orvos az, aki megpróbálja a fiút a normalitás viszonylag tág határai közé terelni, de közben magának is kétségei vannak. Vajon boldogít-e a normalitás, az egyformaság, az, hogy nem különbözök lényegesen és határozottan a többitől? Van-e joga arra bárkinek, hogy elvegyen valami olyasmit, ami a túlélést, a biztonságot, az értelmet adja a mindennapoknak?
A válasz természetesen igen. Joga és kötelessége az orvosnak minden olyan embert a normálisok közé terelni, aki veszélyezteti a normálisok társadalmát. Ez közérdek.
A drámát évtizedekkel ezelőtt olvastam először. A napokban újra a kezembe került. Válaszokat adott egy központi kérdésre. A generációk közti szakadékot nem megszüntetnem kell, hanem pallót kell tennem, hogy átérjek a fiaimhoz. Nekik az új világhoz, az új időkhöz kell alkalmazkodniuk.
Hogy velem mi lesz? Vagyok, aki vagyok. Végképp megmaradok magamnak. Azok, akik mellettem élnek, szintén ilyenek. A "régi" erkölcsiséggel, ezzel a "poros" becsületességgel, ami van. Persze néha bekapcsolom a tévét, megnézem, mi van benne. De inkább olvasok. Könyvekből, emberekből.
EGY MONDAT
Van úgy, hogy az embernek nincs elég köve. (Forrest Gump)
EZ MEG SEM TÖRTÉNHET
- Aludj - szólt rá a férfi, és elfordult, hogy elnyomja a csikket. - Próbálj aludni. Időben föl kell kelnünk, ha folytatni akarjuk az utat a folyón lefelé.
- Nem tudok szeretni - mondta a nő panaszosan. - Ha megölellek, egész idő alatt az jár a fejemben, hogy a karom csúnya. Ha csókollak, úgy érzem, nem tudlak úgy csókolni, ahogy neked jó. Biztosan ellenszenves vagyok neked.
- Minden nő egyforma - mondta a férfi. - Aludjál. (Mika Waltari)
1939. Egy férfi és egy nő marad egyedüli utasnak egy repülőgépen, amit a készülődő háború éppen csak felszállni enged, s amelyik viharba kerülve a közeli repülőtéren nem kap leszállási engedélyt: lőnek rá.
A történet a kényszerleszállás után kezdődik. A férfi és a nő megmenekül. Nincs nevük, nincs az országnak sem neve, ahová kerülnek. Nincs semmi más, ami számít, csak a puszta élet, az ételek íze, a bor, a lélegzet, amit újra és újra venni képes az ember.
A múlt azonban ott van, a férfi azt mondja a nőnek, nincs különbség ő és a többi nő között.
Nem tudom, valóban nincs-e. Remélem, mire elolvasom a kisregényt, lesz. Végképp értelmetlen lenne bármi, amit teszek most, vagy tenni fogok a jövőben, ha csak a nagy egész számítana. Lehet, van isten, aki fölülről nézve csak a gépezetet látja, de a fogaskerék az ember.
Szeretném hinni, hogy az én történetem különleges. Hogy gyönyörű, és hogy megismételhetetlenül egésszé és kerekké én magam teszem, hogy a közömbösség, ami most hirtelen megszállt, egyszer csak oszlani kezd, kisüt a nap, és megmelegszik a szívem.
EGY MONDAT
Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk ám, mivé lehetünk. (Shakespeare)
EGY MONDAT
Az egy rendkívül súlyos betegség, ha valaki nem tud felejteni. (Freund Tamás)
MINEK NEVEZZELEK?
"A kéjet, amit egy ital viz ád,
Szomjam hevével kell kiérdemelnem,"
Aki nem tud megszomjazni, aki előtt mindig ott az a bizonyos pohár víz, az sosem fogja érezni ezt a fajta kéjt.
Beleragadt a fejembe. Erre születtem, erre az örökös vágyakozásra, és néha megérint valami, amire azt hiszem, talán ez az, de olyan viharosan elmúlik, hogy nem tudok rá visszaemlékezni. Nem tudok megbizonyosodni.
Az élet kábé ez. Hajsza valamiért, aztán mikor benne vagy, már nem is az, vagy ha az, olyan mulandó és megfoghatatlan, hogy nem is érted, hogyan volt teste rád találni.
És tulajdonképpen mi különbség van férfi és nő között? A drámát egy férfi írta, a szavakat, ezt a fajta szomjúságot Madách egy férfi szájába adta, és most én érzem mindezt, én, aki valamiféle próbatételből nőnek születtem.
Vagy inkább mondjuk úgy, embernek?
EGY MONDAT
Mindannyian a múltunkból jövünk. (Sütő András)
A BŰNTUDAT
a nyugati kultúrában a reményvesztéshez, a csüggedéshez kötődik, és a múltba irányul. A valódi bűntudat azonban a lélek egészséges állapota, jövőbe tekintő, a reményhez kapcsolódik, és a cselekvésre, változtatásra késztet bennünket. (Őszentsége, a Dalai Láma)
Én, a keleti kultúrista, szintén valahogyan így gondolkodtam, aztán történt valami, s a világ úgy fordult, hogy megmutatta azt a másik arcát nekem, amit Őszentsége is ismer. Nem is tudom, talán szerencse kérdése az egész, talán az ösztönök harca volt a lélek tisztulásáért.
(Mindenesetre, ha véletlenül egy nagy bűntudatos puttonyt cipelsz éppen, állj meg, tedd le szépen, és hagyd ott. Legyen az az első cselekedeted a saját jövődért, hogy elhagyod azt, ami nem enged változtatni.:))
EGY MONDAT
Én meg arra tanitgatnám a szivemet, hogy ollyat sose akarjon amit el nem érhet. (Alice Walker: Kedves Jóisten)
ROBERT FULGHUM: MÁR LÁNGOLT, AMIKOR RÁFEKÜDTEM
Valamelyik bulvárlap közölte a hírt, amely pusztán abból állt, hogy az egyik kisvárosban riasztották a tűzoltókat, mert egy ház egyik emeleti ablakából füst gomolygott. A csapat behatolt a házba, ahol egy férfit találtak a füstölgő ágyon. Miután kimentették, a matracot pedig eloltották, feltették neki a kézenfekvő kérdést:
- Hogyan történt?
- Nem tudom. Már lángolt, amikor ráfeküdtem.
Az eset bogáncsként tapadt lelkem harisnyájába. És egy mondásra emlékeztetett, amelyet valamelyik könyv ajánlásából másoltam naplómba: "Quid rides? Mutato nomine, de te fabula narratur." Latinul van. Horatiustól való. "Nevetsz? Ha megcseréljük a nevet, terólad szól a meséje."
Már lángolt, amikor ráfeküdtem.
Sokan ennyivel be is érhetnék a sírkövükön. Egy mondatban egy egész élet. Csöbörből vödörbe. Kerestem a bajt és mihelyt megtaláltam, belekeveredtem. Először az ördög sugallatára cselekedtem, azután már magamtól.
____
Amikor a gyermekeim még kicsik voltak és a papájuk happy enddel próbálta befejezni az esti meséket, egyikük mindig megkérdezte: "És AZTÁN mi történt?" Ugyan hogy mondhattam volna el nekik, hogy Hamupipőke rájött: lábfetisiszta fickóhoz ment feleségül, meg hogy az üvegcipő szorít, mint a rosseb? Hogyan mondhatnám el nekik, hogy a béka, amit a hercegnő megcsókolt, talán herceggé változott, de továbbra is egy béka lelke lakozott benne, és reggelire zabpehely helyett legyeket evett? Ahogy én a való életet ismerem, ezek nem is olyan lehetetlen válaszok az és-aztán-mi-történt kérdésre.
NAGYON VÁRJUK AZT A PERCET,
amikor már nem a pumpánk fog villogni, hanem a villogónk fog pumpálni, olvasom znn bloggernél. És hát tényleg! Sok van, amit várok, de ennyire semmit! Rögtön fel is kerestem a pumpám, és vártam. Várni márpedig jó, akár csak az is, amikor egy blog nem nyafog, nem sír, hanem megmosolyogtat. Várat.:)
pumpatartókar haiku
már applikálnám -
a hogyanok homálya
épp alkalmas rá
LEGYÜNK ELNÉZÉSSEL
minden emberi balgaság, hiba, bűn iránt, meggondolván, hogy ami előttünk van, az bizony a magunk balgasága, hibája és bűne: mert éppen az emberiség hibái ezek, melyhez mi is tartozunk, s ezért magunkon hordozzuk mind a hibáit is, tehát azokat is, amelyeken most felháborodunk, csak azért, mert épp e pillanatban nem nálunk kerültek napvilágra. (Schopenhauer: Parerga és Paralipomena)
A Schopenhauer-terápia Irvin D. Yalom tanítóregénye. Olvasása mélyen megrendített saját magamat illetően. Az érzésre úgy hiszem régen készen álltam már, csak egy lökés kellett, ami előidézze.
Azok az emberek, akikről a könyv szól, mind én vagyok, s minden hibájuk, tévedésük az enyém. A könyv egy vészcsengő, egy utolsó utáni pillanat a lényeg, az élet tudatos megragadására. Esély arra, hogy a múlt hibái feloldódjanak, a jelen, a most kapuja megnyíljon előttem, s az, ami lesz, ne legyen több, vagy fontosabb, mint egy álom.
EGY MONDAT
Látni kell az utat, amelyen előre akar haladni az ember. (A. Christie)
1973.
Mi itt, a bágyadt sas árnyékában, láttunk már annyi vihart, hogy halljuk ugyan, hogy a levegő szennyeződik, a víz fogy, meg hogy mi van az atommal, a permanens háborús veszéllyel, a túlszaporodással, de olyan sokáig nem volt semmink, hogy egyelőre jobban leköt egy megvásárolható kocsi, egy ház, amit magunknak építünk - az öröm lehetősége. Van veszély, persze hogy van. Nemigen gondolunk rá, mint ahogy nem igen gondolunk a sírra se, amibe tömegesen vagy egyénileg belekerülünk.
(Szabó Magda: A szemlélők)
A KÍVÁNSÁGOK TERMÉSZETÉNEK ÚTJA
- Jaj, istenem, ez is...!
És sírva fakadt.
- Miért jöttél?
- Volt három kívánságom. Az első: egy csónakot akartam. Aztán egy utazást. És hogy találkozzak a királlyal. Most meg nem ott vagyok, ahol akartam. És elhasználtam az összes kívánságomat.
- Ó, hát téged csúnyán becsaptak. Vagy te csaptad be magadat. De nincs minden veszve. Valójában csak a kívánságok természetével kapcsolatban jársz tévúton.
- Ezt meg hogy értitek?
- Már régóta nem normális módon kívánunk dolgokat. Úgy találtuk tudniillik, hogy az csak bajt és csalódást okoz. Különösen hármasával adagolva. Ma már csak az utólagos kívánságokban bízunk, s azokból is egyszerre csak egyben.
- Utólagos kívánságokban?
- Így van. Ha az ember egy kellemes helyen jól érzi magát, visszagondolhat arra az időre, amikor pocsékul állt a szénája, s hogy akkoriban milyen nagyon kívánta volna, bár itt lenne. Hát most van itt az idő. Úgyhogy ideje körülnézni: csodás hely! Pontosan itt van, ahová kívánkozott volna, ha tudja, hogy létezik ez a hely. Teljesült egy utólagos kívánsága. Válassz egy kavicsot innen a tengerpartról, hogy majd emlékeztessen rá, mit is találtál.
(Robert Fulghum)
AZ ESERNYŐ
nem változtat az eső hatásán. nem képes változtatni a magányosságnak ama enyhén melankolikus érzésén, amely akkor keríti hatalmába az embert, amikor alatta sétál, egyedül az esőben. Az esernyők eltávolítják egymástól az embereket. Az esernyő nem más, mint hordozható magánszféra: ha kinyitjuk, gondolataink elkezdenek befelé irányulni.
Felerősíti az ember alapvető magányosságérzetét.
(Robert Fulghum)
MÁR A BŐRLÓ IS MEGMONDTA
- Senkit sem csinálnak eleve igazinak - mondta a Bőrló.
- Tudod, ez valami olyan dolog, aminek meg kell történnie. Ha egy gyerek szeret téged, sok-sok időn keresztül, de nem csak mert játszani akar, hanem mert IGAZÁN szeret, akkor leszel te is igazi.
- Fáj? - kérdezte a Nyúl?
- Előfordul - felelte a Bőrló, mivelhogy ő mindig igazat mond. - De ha már Igazi vagy, akkor a fájdalom nem számít.
- És mondd, ez egyszerre történik meg, mint mikor felhúzzák bennünk a rugót, vagy úgy apránként?
- Nem egyszerre - válaszolt a Bőrló. - Az igazivá válás hosszú folyamat. Ezért van az, hogy csak ritkán történik meg az olyanokkal, akik könnyen törnek vagy nagyon élesek, vagy akikre nagyon kell vigyázni. Mire az ember Igazi lesz, többnyire kihullott már a szőre a sok simogatástól, kipotyogott a szeme, kijár keze-lába, és loncsos, kopott. De ez mind nem számít, mert az, aki Igazi, nem lehet csúnya, legföljebb azoknak a szemében, akik nem értenek semmit.
(Margery Williams: A plüssnyúl)
