Reklám bejegyzései 
HÍR 24
Kutatási tervet készítek egy vállalat külső és belső image vizsgálátára. Lelkileg. Fizikailag minden mást. Szerintem azért, mert kell a vasárnap esti sokk, hogy hétfőre le kell adni.
A fizikailag minden másban természetesen benne van a nótbúkom, a hű öleb. Csatangolok a neten vele és általa, és megdöbbenve látom meg az első embert, aki utálja a túrórudit. Naná, hogy pasi a szerencsétlen!
.png)
- Ez hülye! - kiáltok fel gondolatban, és akkor olvasni kezdem a cikket. Nem a túrórudiról szól, hanem a kanyaróról. Ez az ember beteg. Szegény! És szegény hírmagyarító is, aki nem gondolt arra, hogy ez a kép jó lenne minden országban a világon a cikkhez, csak egyetlen helyen, Magyarországon csal az emberek arcára mosolyt. Túrórudi! Nyammm!:)
Hát ezért nem lehet igazi globalizáció soha. Nincsen közös arcunk. Nekünk egyfajta arcunk van, magyar, és egyedül mi tudjuk a világon, hogy a pöttyös az igazi!
KÖSZÖNÖM, GMAIL!
Egy barátommal leveleztem arról, hogy a nagyobbik fiam mostanában ünnepelte a születésnapját. A postás a gmail volt, és ha már kézbesítette a levelem, egyúttal rögtön ajánlott is két gyógykészítményt. Az egyiket hüvelyszárazságra, a másikat depresszióra. Csak össze ne keverjem a kettőt... Bár a fene tudja, egy optimista, vidám hüvely és egy jócskán nedves depresszió igazán pajzán összképet teremtene az asszonyszemélyben!
És hát bizony, egy 17 éves főkamasz sok kalamajkával jár az életben, ez nem is vitás! De hogy még ilyen tünetekkel is! A fene se tudta!
A gmail meg úgy látszik mindenre jó, kitanakodja még azt is, amire az ember még álmában sem gondol. Mondjuk egy nagyobb púp a hátamra, az bizony még jót tenne, de majd alakul, legalábbis merem remélni.
EGY STABIL PÁRKAPCSOLATHOZ
jó internet kell. Mindenképp. Hogy két ember fizikailag elég messze legyen egymáshoz attól, hogy ne kerüljön közel. Hogy inkább cseteljenek, hogy meg ne lássák egymás szemében azt, akik a valóságban lehettek volna együtt. Hogy csak elképzelésük, illúziójuk legyen arról, ki a másik, hogy a szavak olyan postagalambokká legyenek a távolság fölött, amik arról visznek híreket, hogy a hallgatás értéktelen, hogy az egymás csöndjében való fizikai megmártózás értelmetlen, hülye szokás, ódivatú marhaság, amit már csak a vének űznek, azok, akik az élet pereméhez közelítenek.
Egy stabil párkapcsolathoz jó internet kell, ezt mondja a tévém. Egy villogó doboz hirdet világrendet, tenyérnyi emberek szeretnék egyszerre milliók szájába rágni, mit tegyenek. Én nem hiszem el, hogy így van. A kételkedés joga megillet, s most nemcsak megillet, hanem boldoggá is tesz.
Egy stabil párkapcsolathoz két ember kell, szilárd talaj, hogy elbírja a lépéseiket egymás felé. És persze nem baj, ha ott a net is. Kisegítő lehetőségnek a mocsár fölött.
Nekem is van internetem. Hogy jó, vagy nem jó, nem tudom, nekem mindenesetre elég arra, hogy üzenjek rajta, hogy elküldjem a kételkedés jogát, hogy kézbesítsem általa a vágyat arra, hogy ne csak befogadók legyünk, hanem értékeljük is a saját élettapasztalataink tükrében azt, amit látunk, hallunk, és úgy és annyit fogadjunk el belőle, amitől megmarad a saját egyéniségünk. Az élet sója ugyanis még mindig az ember, az emberi kapcsolatok, az egymástól való különbözőség fizikai gyönyörűsége. Olyan, hogy virtuális valóság jelenleg nem létezik, és ne is legyen, ne kezdje senki azt építeni a közös otthonok helyett. Szépen kérem.
HOGYAN LEHET A HŰTŐBE BERAKNI EGY ELEFÁNTOT?
Ezen még nem gondolkoztam, de végül is előfordulhat, bármikor előfordulhat, hogy be szeretnék tenni a hűtőbe egy elefántot. Például akkor, ha éppen vadászaton voltam a belvárosban, és a hadiszerencse kedvezett, vagy ha akciós a közeli közértben, vagy ha kifogok egy domináns hímet, aki minden nap lábam elé pakolja a zsákmányt és éppen mondjuk elefántidény van.
Szóval a helyzet mindenképp megeshet, fülelek, mégis hogyan kell. Vajon csak ki kell húzni belőle a dugót, és egész egyszerűen leenged, vagy kell valami spéci kés, egy elefántdaraboló, vagy csak egyfajta hajtogatási technikát kell bevetni?
Figyelek, feszülten figyelek, már habzik a szám, már óriás redők vízszinteződnek a homlokomon, mire feltűnik a képernyőn egy elefánt. Egyenesen a hűtő felé tart. Hirtelen valami oknál fogva elkezd darabjaira hullani. Ebből megtudom, hogy az elefánt főbb testrészei a joghurtos doboz és a banán. A leváló darabok egyenesen a hűtő irányába röpülnek. A készülék mindezt érzékeli, kinyílik az ajtaja, és a masina betárazza az elefántot. Tényleg befért.
Úgy érzem, be vagyok csapva. Nem közölték annak a varázslatnak a szövegét, aminek a hatására elkezd darabokra hullani az elefánt. Pedig a módszer tök jó.
