Tudományos bejegyzései 
SZERINTEM VANNAK MARSLAKÓK
Épp most beszéltem eggyel. Most akkor persze rögtön azt kérdezitek, hogy milyen nyelven értettük meg egymást, meg azt, hogy hogy néznek ki. Hát úgy. Olyan emberformán marsosak. Vannak nyilván rövidek meg hosszabbak is belőlük, meg kerekek és még kerekebbek, meg rendesek, meg zöldek meg kékek, és fehérek, szakállasok és szakálltalanok, de valahogy mindenképp olyanok, hogy az ember szája mosolyra görbül tőlük. Így:).
A nyelv meg nem számít, de azért jó, ha van az ember szájában. Meg a Marslakóéban is.
HOGYAN ÍRJUNK SZAKDOLGOZATOT?
Mindenképp körültekintően. Nyakunkat forgassuk jobb-bal irányba, hogy meggyőződjünk arról, szakkönyveink és jegyzeteink nem zúzták péppé azt a csokoládé hegyet, amit íróasztalunkra emeltünk.
Ereszkedjünk fél térdre, mint a gilice, hogy vesén találjon minket az ihlet.
Menjünk ki a konyhába, és főzzünk egy kávét.
Menjünk ki a konyhába, és igyunk meggyszörpöt.
Menjünk ki a konyhába, és ne is menjünk vissza egy darabig.
Ha a darabnak vége van, muszáj visszamenjünk. Nyissuk meg számítógépünkön a szakdolgozatot Word dokumentumként, szemléljük meg, majd azonnal dőljünk hátra, de ne túlságosan, kalkuláljuk bele a távolságba rövidlátásunkat. Ha a szakdolgozatunk készen áll a folytatásra, írjunk egy blogbejegyzést.
Írjunk leveleket is, ha már úgyis kéznél a billentyűzet.
Véssük ki a tortát a tortakarikából.
Mondjunk igent, ha anyánk/barátunk/a szomszéd látni akarna minket. Sose lehet tudni! Szakdolgozatba haltak már bele még a nagyon bátrak közül is.
Írjuk be, hogy "A". Ebből baj nem lehet, mindenképp ígéretes kezdet.
Menjünk ki a konyhába, és főzzünk egy kávét.
Menjünk ki a konyhába, és igyunk meggyszörpöt.
Menjünk ki a konyhába, és ne is menjünk vissza egy darabig. Most nagyobb darabot válasszunk. Hogy kitartson estig.
Ha ránk esteledett, húzzuk le a holdat az égről. Lehet, hogy haiku van benne. Rázzuk erősen, ha üres, engedjük sütni. Inkább valami sósat.
Feküdjünk le, ha elfáradtunk. Megengedhetjük magunknak a pihenést az egész napi megfeszített koncentráció után. Holnap új nap, vehetünk egy újabb lendületet a sarki közértben. Hátha akciós.
MIT KEZDJEN AZ EMBER EGY GŐZMOZDONNYAL ÖLELÉS HELYETT?
- - Tanuljon meg mozdonyt vezetni.
- - Építsen pályaudvart, egyéb gőzmozdonyokat is odacsalogatandó.
- - Csak jegypénztárakat építsen, de azokból nagyon forgalmasakat.
- - Szerezzen be gőzmozdonyálló ruhatárat, és éljen úgy, ahogy eddig.
- - Tanulja meg a sokkal többel is beérni, ne vágyjon olyan inci-finci csepüségekre, mint mondjuk egy ölelés.
- - Gőzgépesítse a konyháját.
- - Nyisson gőzmozdonylátványpékséget vagy gőzmozdonyélményfürdőt, esetleg gőzmozdony-kéjcsekkbefizető állomásokat a belvárosban.
- - Azonnal lépjen be a vasutas szakszervezetbe visszamenőleg is.
- - Kenjen meg egy vajas kenyeret észak-dél irányban.
- - Nem tudom, pedig valamit csak kéne kezdeni vele.
A RAGADOZÓ MADARAK
számára a mező valóságos svéd asztal - mondja a Kicsi természetismeretileg. Látom is a pocokhalmokat, szigorúan négy lábbal felfelé, a leffeteg fülű nyuszmákokat kiterülve, meg azt a néhány száz sáskát tálban, amit pingvinpincéregyenruhás egyedek rendeznek szépre, kívánatosra. A Kicsi utolérhetetlen. Legalábbis a gondolmányai mindenképp azok.
MIÉRT KEREK A DINNYE?
A dinnye kerekségének titka széles e világon foglalkoztatja a tudósokat már évszázadok óta. Elhivatottan mérik, forgatják a dinnyéket, vizsgálják szaporodási és táplálkozási szokásaikat, kutatják örökös jókedvük okát.
Némelyik elszánt kutatónak sikerült is kimagasló eredményt elérnie ebben a témában. Közülük is kikereklik a német dr. Grün, aki élete társául is egy hatalmas méretű csíkos dinnyét választott, így kívánva közelebb jutni a kerekség csodálatosan gömbölyű titkához. Dr. Grün népszerű tanulmánya, A dinnyék promiszkuitása a Marson, 2011-ben ezüst dinnyemagot nyert az "Ember és a dinnye hétköznapjai" címmel múlt vasárnap megrendezésre került kiállításon.
Azt a talány azonban egész a mai napig lenge tüllfátyol fedte, hogy vajon miért is kerek a dinnye. Mindez a fátyol persze most már egy eldugott verandáé, ahova az a zseniális egyén teregette ki, aki lerántotta a dinnye kerekségéről, és ezennel idetárja a tudomány, a tiszta gondolkodás kedvelői elé a meztelen igazságot: a dinnye csak és kizárólag azért kerek, hogy amikor megeszi az ember, pontosan felvegye odabenn a hasa alakját. Milyen is lenne például a nő, a vonzó nő, egy behabzsolt, kocka alakú dinnyével a hasában?!
Ezennel tehát megállapítást nyert, hogy a dinnye emberbarátságból kerek, puszta empátiából, azért, hogy a dinnyével jól lakott ember létezési komfortja még csak véletlenül se csorbuljon.
Tiszteljük hát a dinnyét, tiszteljük kerekségét, természetes intelligenciáját, ha tehetjük, üljünk le vele beszélgetni, rejtvényt fejteni, nyugodtan énekelhetünk is vele akár kánonban is, sőt a bátrabbak meg is hívhatják vacsorára. Legfeljebb éjszakára látszik a vacsora esetén roppant célszerűnek egy komoly túraútvonalat kijelölni az ágy és a vécé között.

